Segítünk megtalálni melyik
termékünkre van szüksége!

  •  
  •  

Akik már használják!

Ákos és édesanyja
    a VegEPA™ kapszula termékünket használja.
Élmények: Fiamra 4 évesen Budapesten az Autista Kutatóban kimondták, hogy gyermekkori autizmusa van. 1 éve járunk óvodába, ahová szépen beilleszkedett. Az évek folyamán sok minden félével próbálták kezelni. Többször tapasztaltam, hogy kisfiam idõközönként sokat halandzsázik, mindig úgy éreztem, csak egy kis löket kellene ahhoz, hogy beszéljen. Ezért is örültem meg nagyon, amikor Ági a kezembe nyomta a VegEpa tájékoztatóját és azt mondta náluk már van hatása. Úgy voltam próbáljuk meg. Amikor 3 hét után az elsõ mondókákat elkezdte mondani Ákos hihetetlen boldog voltam. 1-10-ig mondja a számokat. Nap mint nap új szavakat hallok tõle.Figyeli a számat, ahogy beszélek. Le lehet vele ülni foglalkozni akár fél órát is, jobban érzi a beszédet. Ezek számomra még most is csodálatos dolgok. Egyre több embert érdekkel a VegEpa miután elmondom a tapasztalataimat. Mi a VegEpa-ból napi 1-et, a Mini Vegeco-ból napi 2-3-at szedünk. A kapszulát nem eszi meg, ezért kiszúrom és beleteszem a szörpbe így elfogyasztja. A kapszulát eleinte kidobtam, de most már azt én eszem meg. Azóta kevesebbet eszem és fogytam.