Segítünk megtalálni melyik
termékünkre van szüksége!

  •  
  •  

Akik már használják!

Pappné Csávás Zita fia, Levente
    a VegEPA™ kapszula termékünket használja.
Élmények: Levente az autizmusnak „csak” a határát érinti, „autisztikus viselkedésû”. Ezt mondták az orvosok Szegeden 2007. júliusában. Egy éve még csak azt tudták megállapítani, hogy: Autizmus spektrum zavara van. Nem beszélt, nem figyelt ránk, csak ha felemeltem a hangom, hogy : Levi szóltam! Színeket válogatott szét, mindent sorba rakott, nagyon ragaszkodott a szokásaihoz. Nagyon nehezen tudtuk a figyelmét elterelni egy adott dologról. Eléggé befelé forduló volt, de néha azért egész jól lehetett vele foglalkozni . A VegEpa-t és a vitaminokat 42 napja szedjük. A 20-dik nap körül elkezdett rohamosan fejlõdni. Nagyon sok szó „ jött elõ”, s ezeket 4 napja össze is köti. Olyan mintha eddig valami gátolta volna abban, hogy beszéljen, miközben (mint az kezd kiderülni) számunkra hihetetlenül sok szót ismer. Két hete szinte nem gyõzök válaszolgatni, mintha valami berobbant volna. Ugyan a szavak zöme nehezen érthetõ, de most már legalább akar beszélni. Egy hete elkezdett énekelni, dallamokat utánoz, hangokat is. Eddig ez sem volt jellemzõ sajnos. A három éves öccsével egyre több játékot kezdeményez, akivel eddig teljesen közönyös viselkedést tanúsított. A kisebb öccse iránt is kezd érdeklõdni, bár érdekes módon fél tõle. Mozgása is egyre precízebb, pontosabb. Két hete kezdõdött el egy „ engem minden érdekel” viselkedés. Nagyon kíváncsivá vált, sõt túlzottan is. Azonban azt tapasztaltam, hogy jöttek a szavak úgy lett egyre agresszívabb. Az elmúlt napokban egyre inkább hangot ad az akaratának, és a „nemtetszésének” is. Ami még nagyon fontos, hogy úgy érzem, kezdi Levi érteni az idõ fogalmát. Pl: nyolc óra-ovi, este tíz óra- most már le kell feküdni.